A témában tartott pénteki etyeki sajtóbeszélgetésen Liptay Gabriella, az MTÜ kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a két fél a jövőben közösen dolgozik a magyar filmturizmus "eddiginél is izgalmasabb jövőjén". Az együttgondolkodás már elindult, ennek első jele az etyeki filmstúdió bejáratánál elhelyezett #Hello Hungary üdvözlő felirat, amely reményeik szerint megjelenik majd a forgatásra érkező filmsztárokról készült fotókon és így népszerűsíti Magyarországot.

A későbbiekben közösen készítenek majd a magyarországi filmforgatásokról werkfilmeket, amelyeket feltöltenek az MTÜ honlapjára és megosztanak a közösségi médiában is. Készül egy közös prémium kiadvány is, amely célzottan mutatja be a filmes szakma számára azokat a magyarországi desztinációkat, amelyek alkalmasak lehetnek filmforgatásra. Utóbbiakat a szakmai vásárokon terjesztik majd.

Kakuk Andrea, a Korda Filmpark ügyvezető igazgatója tapasztalataikra hivatkozva hangsúlyozta, hogy nagy gazdasági lehetőség van a kulturális turizmusban, ezen belül a filmturizmusban. Megemlítette, hogy a tengerentúli turisták sok esetben az általuk látott filmek alapján választanak utazási célpontokat, de az indiai és kínai turistáknál is fontos szempont mindez.

Hozzátette, hogy egy-egy filmforgatásra akár 150-200 külföldi filmes is érkezik, akik esetenként 6-8 hónapot is eltöltenek hazánkban. Fontosnak nevezte, hogy leginkább a producerekkel ismertessék meg a magyarországi lehetőségeket, szerettessék meg az országot, mert ők ezek alapján is választhatnak a jövőben forgatási helyszíneket.

Rámutatott, hogy a helyszínek kiválasztásánál előny még az adózási és egyéb pénzügyi környezet, valamint a filmes infrastruktúra, amely például Budapest esetében adott, hiszen Párizs, London, Moszkva vagy Berlin egy-egy részletét bármikor megidézhetik a magyar fővárosban.

A 35 hektáron elterülő Korda Stúdió mintegy 91 millió euróból valósult meg és 2007-ben kezdte meg működését. Mint a pénteki beszélgetésen elhangzott, tavaly Magyarország London után Európa második legfontosabb filmforgatási helyszíne lett. Az etyeki stúdió 86 százalékos kapacitással üzemelt 2016-ban, idén is hasonlót várnak.

A nagyközönség előtt 2011-ben megnyílt Korda Filmpark Látogatóközpont 1400 négyzetméteres kiállítócsarnokból, 8000 négyzetméteren elterülő középkori díszletvárosból és étteremből áll.

A kiállítócsarnokban a látogatók a Túrkeve melletti Pusztatúrpásztóról származó világhírű Korda fivérek, Korda Sándor, Korda Zoltán és Korda Vince életútjának főbb állomásait ismerhetik meg. A csarnok másik részében a mozgókép története elevenedik meg a kiállított muzeális tárgyakon keresztül, valamint a filmkészítés folyamatába is bepillantást nyernek a vendégek.